May 2010
11 posts
Talán a múlt héten (amikor még nem állandósult ez a rossz idő), láttam egy lányt.
Állt egy nagy kocka épület előtt, kockás ingben, fekete nadrágban és nézte az esőt. Hatalmas zivatar futott át a környéken, ezért szinte egy lélek sem volt az utcákon, még nagyon az autók sem jártak. Ez a lány ott állt és le sem vette szemét az esőről. Egyszer csak hirtelen ledobta táskáját és tiszta erejéből neki...
Egy “De!”-lány vagyok, egy öt éves mitikus világával.
Elegem van.
Lehet, hogy bekaphatja mindenki?!
Lehet, hogy beleszarok az egészbe?
Lehet, hogy túltegyem magam az egészen?
Lehet más?
Lehet jobb is, nem csak rosszabb?
Lehet-, lehet-e, lehet-e, mondd már meeg.
Lehet, hogy bekaphatja mindenki.
11 nappal ezelőtt elkezdtem visszaszámolni 10től. Ma van a Nulla.
Hogyan adod át a szíved a száddal?
És reggeli első gondolat/megfejtés: Gyönyörűen lépkedett egyet előre, kettőt hátra. De most már mindegy.
Volt egyszer egy lány. gyönyörű hosszú haja volt, ragyogó gomb szeme, törékeny arca. Minden reggel beragyogott a nap az ablakába, pedig, picinyke ablaka volt, alig észrevehető, szinte jelentéktelen volt a nagy szürke szoba kis fénylő ablaka. Picinyke ablakon, picinyke fény. Ha nem lett volna, mindenkinek feltűnt volna. De így, hogy ott volt, ügyet sem vetettek rá, létét mindenki természetesnek...
Tegnap quimby koncert Óbudán. Csodabringával mentünk. Kettővel. Egy barbibringa meg egy kissrác bringa. Asszem, erre kell igazán, hogy íziréjder öcsém, ízirájder.
jó illatú pesti hajnalok, szevasztok! nagyon fáj a fejem. 6.05 perc. Gúd morning szánsájn.
